Bizalom...Őszinteség...Mindkettő igencsak felkapott,sokat vitatott téma. Egy-egy felületesebb lelkülettel rendelkező ember már-már azt is kijelentené,hogy elcsépelt,érdekeltségét vesztett témák.
De én nem így gondolom.Most érkezett el a pillanat,hogy én is kifejtsem a véleményem.
 

      Életem során fontos szerepet játszik mind a kettő.Fontosak,hiszen minden alapvető emberi kapcsolatnak az alapjai.Én ezekre építek.
Alapvetően bizalmatlan ember vagyok.Lassan,nehezen nyílok meg.De ha kinyíltak lelkem kis kapui valaki előtt,akkor abban szívből,lényem egészével megbízok.És őszinte vagyok,legalábbis igyekszem annak lenni.
Dehát ismerjük a kegyetlen emberi természetet...Hányszor,de hányszor eljátszuk egymás bizalmát...És soha,vagy csak nagyon-nagyon ritkán gondolunk vissza arra hogy mekkora károkat hagytunk magunk után.Lerombolt falakat,összetört szíveket,vérző sebeket.
Ha eljátszottáka a bizalmunkat sérült lelkünk köré automatikusan védő falat,páncélt vonunk.De ezalatt a páncél alatt a sebeink folyamatosan véreznek és nem tudnak begyógyulni.Ha mégis sikerülne valamilyen módon beheggednie a sebhely,az emléknyom ott marad.
És a páncél egyre erősebb lesz...és a lelkünk egyre jobban vérzik.Soha nem lesz újra ép,ha nem küzdünk meg érte és nem találkozunk valakivel aki begyógyítaná őket.Márpedig találhatunk ilyet.De a roncsolt bizalmunk miatt nem merünk önmagunk lenni,nem merjük elengedni magunkat.Nagyon,nagyon sokat kell dolgozni azon,hogy újra közel elengedjünk magunkhoz valakit és ez egy nagyon lassú folyamat.
De akarni kell,hogy újra megnyílhassunk,hiszen a külső segítség egyedül nem tudja lehámozni rólunk a páncélt,vagy csak lassan.Lehet,hogy későn érkezik,mi pedig teljesen elvérzünk...

De milyen csodálatos találni valakit akiben végre újra megbízhatunk,érezni a szeretetét,a támogatását!
A bizalomnak viszont idő kell.Ebben az állapotban leginkább egy törékeny kristálykehelyhez hasonlít.Csak egy rossz mozdulat,csak egy apró árulás...és bizalmunk halvány fényű kelyhe sok ezer,parányi szilánkra hullik szét.
Ennek meg van az esély,de ha megtaláljuk azt a személyt vagy személyeket akik méltőn kezelik ezt a gyenge kis kelyhet,egy idő után halvány fényű tégelyből,szikrázó fényű serleg lesz lényünk egyik mozgató eleme.

Bánjunk hát óvatosan egymás bizalmával,és ha véletelenül minket ütnének ki,igyekezzünk minél gyorsabban felkelni a porból...

Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen.
	Müller Péter

Sosem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben - de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.
	Walter Anderson

 

                                                                                                   Rain