Soha, senki ilyet nem ejtett ki a száján.Nem lesz könnyű.Ez benne van az élet íratlan törvényeiben megtámadhatatlan, időtlen betűkkel vésve.Nem lesz könnyű, de még csak könnyebb sem.Mégis sokszor elfeldkezünk erről, és újabb keserű élményként ér ha ráébredünk erre a dologra újra és újra.

   Döntéseket hozunk minden egyes nap, ezek a döntések különbözőek,kisebbek nagyobbak...Teljesen mindegy milyen kaliberűek, ezekkel együtt kell élnünk. Meghozzuk a döntést, vagy meghozza valaki más az ő döntését, de ez sajnos kihat ránk is, és el kell fogadnunk.Megpróbáljuk úgy igazítani az életünket, hogy jó legyen, ne ütközzön a "döntésekkel".De ez nem is olyan könnyű, mikor erre rájövünk felteszünk mindet egy lapra, vagy sikerül vagy nem...Többnyire nem....
Mikor már minden próbálkozásunk kárba veszett akkor rávágjuk:Később úgyis könnyebb lesz!
Mekkora tévedés....

Próbálod elfogadni a döntését, de ez nem könnyű.Nem könnyű úgy viselkdeni mintha csak egy haver lenne, nem könnyű nem figyelni rá, nem könnyű nem érezni őt ha a közeledben van....kegyetlen dolog...
Nem mondom, hogy könnyebb lesz...mert tudom, hogy nem...
De bízom benne hogy változik majd valami, fordul a kocka.És a remény hal meg utóljára :):)

  Nem tudom, ki hogy van vele, de én képes lennék darabokra szaggatni azokat, akik otthagyják a utakban a már tizenvalahányéve nem használt síneket.Nagyon meg tudják keseríteni a bicajosok életét....Így jártam én is...
Tegnap este olyan 9 körül, vagyis akkor amikor már enyhén sötétedett jöttem hazafelé egy délutáni biciklitúráról.És nem vettem észre azt a vasúti sínt amit már legalább 10 éve nem használ az a gyár, akihez tartozik...Jó mondjuk ehhez hozzákárult az  én figyelmetlenségem is..Beragadt az első kerekem a sínbe én pedig elég nagy sebességnél elvágódtam.De úgy hogy egy métert csúsztam a jobb oldalamon úgy hogy a biciklit is húztam magammal.Betonon.
A jobb térdem alatt egy 20 cm-s seb, a jobb karomon, amivel az arcomat védtem egy 10 cm-s seb és egy 6 cm-s mélyebb vágás.
Ráadásul olyan szerencsétlenül esett rám a bicikli hogy bal csuklómrál leszakította fémszíjjas órámat, ami szintén összehorzsolta a kezemet.
Lerokkantam teljesen.Aludni nem tudtam a fájdalmotól,és a jobb karomat alig tudom használni....Szörnyű.
De ilyen szerencsétlen is csak én lehetek.Az én bénaságom hogy nem vettem észre a síneket.Ha elbénáztam tűrjem a fájdalmat...Bírom is.

Na de akkor is...úúúgy fáj... :(:(:(:(
                                                                                    Rains

      Mindig is szerettem új emberekkel találkozni,megismerni őket, a szokásaikat.Nem vagyok egy jó alkalmazkodó tipus, de ha valakivel felveszem a ritmust, abból elég jó dolgok sülnek ki.Barátságot sem könnyen kötök, de ha már megtörtént,igyekszem mindent megtenni azért,hogy jól működjön és fennmaradjon.Mondjuk ehhez legalábbn két ember kell...(de ez egy másik fejezet)

    Aki ismer, tudja rólam,hogy ilyen vagyok,ilyen ismerkedős.Van egy ismerősöm aki cserediákokkal foglalkozik és időnként ő is megához vesz egyet.Hát az idei 2008-2009es "évadra"hozzá költözött egy északi lány...
És engem is összeismertetett vele,illetve megkért,hogy egy kicsit segítsek neki beilleszkedni,megismerni a helyet stb.
Telt múlt az idő,megismertem úgy igazán rendesen a kis Északit és megszerettem.Akaratlanul is de az egyik legjobb barátom lett.
Hiába ő az északi én meg az ő szemszögéből nézve már egyenesen mediterrán,a jellemünk mégis fordított. Ő a pörgős,bulizós,talpraesett, "mindenlébenkanál" típus, én meg az északias, csendesebb, meggondoltabb,visszafogottabb. Talán pont a temperamentumunk miatt éreztük magunkat olyan jól együtt...
   Nem töltöttük minden időnket sülve-főve együtt, de ha történ valami fontos,egyből elmondtuk egymásnak és ha kellett tanácsot is próbáltunk adni. Tényleg nagyon nagyon jó volt hogy megismertem.
Nem vagyok könnyű eset,állandóan van valami nyűgöm, mindig rágódom valamin.Akik hosszabb ideje mellettem vannak már meg is unták,aztán jött Miss Észak és vele együtt megismertem egy teljesen más felfogást, ha már más nem maradt, ha mindenki feladta, azt hogy helyrerázzon,hozzá fordulhattam.
Ő nem próbált meg rávenni semmilyen változásra, egyszerűen csak megmutatta,hogyan tudom másként látni a dolgokat,de a választást meghagyta nekem.
  És akaratlanul is, de formált rajtam ezáltal,ha más nem is veszi észre, én tudom. És ezért mérhetetlenül hálás vagyok neki.Vagyok és az is leszek mindig. :)
Sok mindent csináltunk együtt, rengeteg emlékképpel. :)
 Hiszen nem mindenki képes leülni 18 évesen a Meki közepén egy felhúzhatós dinóval játszani... :) :)
      És most itt az idő,hogy hazamenjen. Lejárt az egy év. Eközben hibátlanül megtanult magyarul beszélni és írni is.Lejárt az idő, muszáj menni. Nehéz a búcsúzkodás.Megígérjük,hogy találkozunk még, tartjuk a kapcsolatot,meglátogatom, ő is meglátogat.Mégis nehéz belegondolni,hogy majdnem 2000 km-re lesz tőlem.Hogy már nem fog itt lakni 10 percnyire tőlünk, nem kapom hetente a telefont hogy menjünk teázni vagy bulizni...
De bizom benne és a barátságunkban is annyira,hogy otthon is úgy gondol rám mint az egyik legjobb barátjára.
Végülis szép volt jó volt ez az év, és nem meghalni készül,hanem hazamenni.

Találkozunk még.Hiszem.TUDOM!

                     

A barátság nem törli el az emberek közötti távolságot, de élettel tölti meg.

Walter Benjamin

  

Nincs szentebb kötelék a baráti hűségnél. Lélek és nem vér szerinti rokonságot kötni csak az ember képes.
	Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Sokkal könnyebb így hogy leírtam :)Köszönöm,hogy van aki elolvassa :) 
                                                                                                    Rains

 Itt a nyáriszünet,beindul a buli hűű de jóóóó!
Hát van aki így reagál és van aki tudja mit jelent a mai bejegyzésem címe.Váróterem..várakozás...
  Mindig elérkezik az az idő amikor azt érzed, hogy egyszerűen már nem tudsz mást csinálni mint várni.Várni vagy kivárni,kinek hogy ésszerűbb.
Elfárad az emberke, hiszen annyi minden történt a közelmúltban.Megállt egy pillanatra,hogy újra levegőhöz jusson,de mikorra vissza akarna térni a régi kerékvágásba már képes annyira tisztán látni, hogy rádöbben,nem is kell visszatérni.Annyi volt a csalódás, a veszteség,hogy nem érdemes...itt az ideje váltani.
     Szép elhatározás...de nem megy ez ilyen könnyen...hiszen mi könnyű az életben?!?!?!
Próbálkozik egy darabig aztán világossá válik, bekerült a váróterembe.Az élet várótermébe.Itt nem történik semmi, legalábbis látszólag. Itt átláthatja a dolgokat,talán fogalmazhatunk úgy is,hogy egy pici időre külső szemlélőként tekinthet az életére,tetteire.Piszok unalmas.
  És talán fájdalmas is.Sőt.Biztos,hogy az.Hiszen úgy tűnik kimaradsz mindenből,lemaradsz mindenkiről...Elkezdődhetne az élet végre, Ő is eldönthetné hogy mit akar,kezdődhetne már vmi olyan amire már szinte 100 éve vársz és talán nem lenne újabb csalódás a vége...
     Nem könnyű...de senki nem mondta hogy az lesz... :(
Minden esetre türelem kell hozzá és remény..Biztos hogy oka van annak, hogy ide kerültünk...

Úgy tartják, a türelem erény, hogy aki vár, elnyeri méltó jutalmát. Persze azt is mondják, hogy aki sokat hezitál, veszíthet. Sajnos van úgy, hogy ami a felszínen türelemnek tűnik, az valójában a lélek mélyén rejtőző félelem maga. Mintha sok birkagyapjúba csomagolnánk egy igen eszes farkast.
	Everwood c. film

 

Hát ezt is leírtam.... :) 
                                                                                      Rain

 Osztálykirándulás,ooohh ez aaaaz! Van aki így reagál arra ha meghallja,hogy hamarosan összepakoljuk a kis cuccunkat és legalább 3 napra összezárják azokat az embereket akik amúgy is 9 és fél honapon keresztül mindennap összevannak zárva.
És van akiben az merül fel,hogy hmm 3 nap..együtt...na ennek vajon mi lesz a vége?
  Hát túl vagyunk az idein is.Fura,de most valahogy senki nem készült rá lázasan,nem számolgattuk a napokat,hogy mikor indulhatunk már végre,mégis talán ez volt az eddigi legjobb osztálykirándulásunk.
   Voltak akik nem jöttek el...hát, erre most mit mondjak?Nem tudják mit hagytak ki.

Évek óta vagyunk osztálytársak,és elég nagyok ahhoz,hogy ez ne csak valami felületes jöttem-mentem kapcsolat legyen.
Ez a pár nap most igazán összehozott minket.Szinte hihetetlen,hogy évek múltán most döbbentem rá arra, hogy van olyan osztálytársam akivel az évek alatt leragadtunk a Szia,hogy vagy?-nál és a Kérlek, mondd hogy van házid?!?!-nál. Ennél többet aligha beszéltünk,aztán most egyszer csak arra eszmélek,hogy már órák óta ülünk egymás mellett,egyfolytában beszélünk,nincsennek kínos csendek és tényleg igazán szívből nevetünk együtt.Ez vajon miért nem történt meg eddig?

Talán azért,mert kevés olyan alkalom van amikor igazán ráérünk arra,hogy egymásra figyeljünk.Hát ez most megtörtént,rengeteget nevettünk,hülyültünk és persze "buliztunk".
Ezalatt a kirándulás alatt eljutottunk oda,hogy ha azt mondaná valaki,hogy holnaptól nem láthatnánk egymást,vagy egy -két embert ektiltanának tőlünk,vagy bárkivel bármintörténne az egész osztály egy emberként állna fel,és mondaná hogy NEM!Végre összetartunk...kérdés az, hogy a nyáriszünet alatt mi lesz velünk...

De addig is elmondhatjuk hogy ezt ODATETTÜK!!! :):):):)

A harcos bajtársai minden pillanatban mellette állnak, a nehéz és könnyű időkben egyaránt.
	Paulo Coelho



A barátság nem első látásra születik, hanem felépül, ha van miből.
	Vavyan Fable

                                                                                         üDV: Rainy

 Az emberismeret egy nagyon-nagyon összetett dolog. Nem sokan mondhatják el magukról,hogy igazán jó emberismerők. Illetve sokan elmondhatják magukról, de nem valószínű,hogy azok is.
Jó emberismerőnek születni kell...nem lehet csak úgy megtanulni.Na jó, tapasztalati úton esetleg belejöhet az ember, de ahhoz tényleg sok idő kell.
Hát én nem vagyok az a kimondott emberismerő....Sőt elég sokszor félreismerem a körülöttem élőket.

Azoknak viszont akik elég jók ebben a témában,olyan vagyok mint egy nyitott könyv...Az összes gondolatomat leolvassák az arcomról,előre tudják mit fogok lépni adott esteben...Ez szörnyű rossz érzés...Mikor szinte érzed ahogy elemezgetnek...

Aztán rájössz,hogy ez nem is annyira nagyon rossz,mert az aki igazán jól kiismer téged,tudja mik a hibáid,ismeri minden oldalad,és mégis a barátod lesz, akkor ő valóban igaz,megértő barát lesz.

De azért abból az elemezgetésből egy kicsit vissza lehetne venni... :):):)

Mennyivel könnyebb lenne most olyannak lenni, mint a fent említett személy...mennyivel könnyebben ki tudnék igazodni a dolgokon....de így maradnak a kétségek, és a tény hogy nincs más,mint megvárni mit hoz az idő....

De addig sem szabad feladni...ha már elkezdted minek félmunkát végezni? :P:)

Tedd, amit úgy érzel, tenned kell, Arra menj, amerre a szíved terel, Hisz időd oly` kevés, Légy hát a magad ura, míg élsz.
	Axl Rose

                                                                                                     Rain

   Hát elég régen nem írtam ide...Nem nagyon volt időm,pedig gondolatok tucatja üttötte föl fejét elmém szövevényes hálójában. Tényleg nagyon sok érdekes felismerésem,ötletem és hasonlók voltak.Nos,most ismét van időm,igyekszem bepótolni az elmaradásomat.

  A félelem szerintem a legeslegkegyetlenebb érzelem az összes közül.Alattomosan,lesből támad.Először csak gyenge,olyannyira hogy szinte el is tudsz siklani felette aztán egyre erősödik,mignem olyan erővel zsong a fejedben,hogy mindent elfelejtesz.Csak a félelemre a rettegésre tudsz gondolni.
Hihetetlen,hogy mit tud tenni a félelem az emberekkel. Egy pánikrohamhoz hasonló dolgot is akár...remegés...légszomj...zokogás...és a megmagyarázhatatlan félelemérzet.
Egy nagyon közeli kedves ismerősömmel is ez történt.Borzalmas volt látni...És nem tudtam segíteni neki...Illetve alig...De ilyenkor a legtöbb amit az ember tenni tud,az hogy végig mellette marad,igyekszik nyugtatni és meghallgatni az okokat.Márha a szendvedő alany tudja félelmeinek okát...Ha nem,nem tudunk mást tenni, mint várni és ha komolyabbra fordulna a helyzet (mert sajnos bármikor komolyabbá válhat) akkor segítséget hívni...
   Szörnyű dolog a félelem.Ilyenkor hálát adok az égnek,hogy nem vagyok egy rettegős tipus.Bár ahogy láttam az ismerősömet szenvedni engem is elfogott a rémület..Féltettem őt.De aztán szerencsésen véget ért a helyzet.
Soha,de soha nem szabad hagyni,hogy a félelemérzet erőtvegyen rajtunk.Ha igazán erős a lelkünk/a szellemünk,akkor helyt tudunk állni,mert helyt kell állnunk.

És az erősebbeknek segíteni kell a gyengébbeknek, a kevésbé erőseknek.De ez csak akkor megy,ha mindent tisztázunk önmagunkban és átlátjuk a dologkat.Bíznunk kell önmagunkban,a saját erőnkben és elhinni,hogy igen is képesek vagyunk megállni a legerősebb szélviharban is.

A szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. Egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste.
	Paulo Coelho

Hős az, aki a félelmét pozitív energiává tudja változtatni. A hős meglovagolja a félelmét. Egy katonának a legkínzóbb félelme, hogy félni fog.
	Alexander Sutherland Neill

 

Hát gondolja át mindenki: Ti hogy álltok a félelemmel?

                                   Én nem félek a rettegéstől!
                                                                               Üdv: Rain
                                  

 Olyan sok minden történik az ember életében gyors egymásutánban,hogy sokszor arra sincs idő,hogy igazából átlássuk a dolgokat.Pörög az élet....
De meg lehet szokni,egy topa nyugalomféle árasztja el az embert.Érzéketlenné válik.
Aztán lelassul az életfolyama,és egy teljesen más féle érzés ömlik szét a testünkben,lelkünkben.
Az igazi,a valódi nyugalom...(Lehet mások ezt másképpen fogalmaznák meg,de én így tudom.Nekem így ellég sok dologra magyarázatot ad.)
Szóval megnyugszunk és elkezdünk látni... Egyre tisztábban...
Észervesszük azt amik felett elsiklottunk,visszamenőleg helyrerakjuk a dolgokat.Van amit megértünk és van ami nyugtalanítani kezd,sőt egyenesen dühíteni. Dühösek leszünk, próbáljuk ezeket az idegesítő,zavaró dolgokat megszüntetni.lerandezni. MIvel eddig ezek az érzelmek,érzések elnyomottak voltak,most felerősödve érezzük őket...Én legalábbis.
  Ahogy figyelem magam,mostanában egyre inkább az ösztöneim,érzelmeim szerint élek és cselekszem. Néha elragadnak az érzelmek...És meggondolatlan leszek..Én!A "megtestesült megfontoltság"! Aki mindent ezerszer átgondolt,és megszervezett mielőtt hozzálátott....Érdekes...És most vagyok nyugott...Hát nem!Pont nem,nem vagyok nyugodt.sőt!Most szólok rá önmagamra: 
                                                              NYUGALOM!!!!

Nos, mostmár észbe kaptam.Próbálom visszavenni az irányítást.Hát meglátjuk,hogy sikerül.
                                                        

                                                             üDv: Rain

Az erőszak pusztító mérgének egyetlen ellenmérge, ha békét találsz magadban. Nehéz hozzájutni, de megéri a fáradságot.
	Christopher Paolini

   Sok furcsa dolog történik az ember életében...Vannak amiket meg tudunk magyarázni és vannak amiket nem...
De mire el tudjuk dönteni,hogy van-e rá magyarázatunk, rengeteg időt töltünk azzal,hogy forgatjuk,ízlelgetjük a gondolatot...
  Idő kell hozzá,hogy a gondolat formát öltsön.Igen,minden gondolatnak formája van. Legalábbis szerintem.Némelyiknek egészen élesen körülhatárolható vonalai vannak,mások teljen elmosódottak,homályosak.Az emberi természetre jellemző,hogy az éles tiszta dolgokat egyből észrevesszük,elrendezzük.
De nem siklunk el a homályos gondolatok felett sem,megmaradnak ez emlékezetünkben és a legváratlanabb pillanatokban bukkank elő,kényszerítve arra,hogy gondolkozzunk rajtuk,próbáljunk ráfókuszálni a képre,leközdeni a ködöt...
És mikor végre sikerül lebontani a szürke falat,ami eddig akadályozta a tisztánlátásunkat,másodperceken belül rádöbbenünk,hogy nem az éles gondolat/ötlet/sugallat volt az igazán fontos,hanem ez, ez amit eddig szürke köd takart...
   De ekkor már persze túl késő,hiába próbálsz megkapaszkodni,gyors,megvilágosult döntéseket hozni,már nincs esély.Már elmúlt az az idő amikor lépned kellett volna,eltünt az a személy akihez ragaszkodnod kellett volna,akinek szüksége lett volna rád...sőt... ha elgondolkosz rajta,egyből látod,hogy neked is szükséged lett volna rá...
Tisztán látok,de már késő...Mit ér a gondolat,ha kifutsz az időből mire rátalálsz a lényegre?

                    ......Sajnálom....                         Rain

  Nos,kaptam egy pár kritikát szóban is és kommentben is. :)Egyesek panaszkodtak,hogy túl komolyra sikeredtek az eddigi posztjaim.Visszaolvasgattam...Hát be kell valljam jogos... De én ilyen vagyok ha komoly témám van akkor komolyan állok hozzá,de ha pihent vagyok,nyugodt és éppen nincs semmi komoly amin agyalhatnék,akkor én is laza vagyok ám!!! :D:D:D:D

Ez a mai is ilyen nap...Szóval ennek, és a panaszkodásnak köszönhetően úgy döntöttem összegyűjtöm a mai posztomba a kedvenc humoros idézeteimet,egy két viccet. Csak hogy lássátok,tudok én vicces is lenni ! :P

Minden, ami történik, eleve meg van írva. Nem tudunk változtatni rajta. Úgyhogy ha valami rosszat csinálok, az nem az én hibám, hanem a sors keze.

Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen.

 

Az utóbbi idézet számomra különleges tartalommal bír...aki tudja,tudja...aki nem,azt meg nem akarom ijesztgetni... :P

Nagyot változott a világ: régen a lányok úgy főztek, mint az anyjuk, ma meg úgy isznak, mint az apjuk.

 

Jövőd álmaidtól függ. Ne vesztegesd hát az időt, menj aludni!

 

Mentsd meg a Földet! Ez az egyetlen hely ahol csokit lehet kapni!

 

Földön kívüli intelligencia? Először a Földön találjunk valamit...

Utálom a konkurenciát! - mondta Drakula, majd lecsapta a szúnyogot..

Egyesek füveznek, mások fáznak...

 

A férfi olyan, mint a hűtőtáska. Töltsd meg sörrel, és bárhová magaddal viheted...

Plátói szerelem: kívülről nyalogatni a lekváros üveget

Ne lopj, ne csalj, ne hazudj! A kormány nem szereti a konkurenciát...

Ezer bocs mindenkitől,aki nem bírja a humoromat... Nekem ezek tetszenek....Na jó nem feltétlenül azért,mert olyan hű de viccesek első ránézésre,hanem a mögöttes mondanivaló illetve néhány személyes történet miatt...

A viccekhez már nem volt energiám.   
                                                                        Rain

U.I.: Na látjátok miért nem voltak eddig vicces posztjaim,nekem ez élőszabban jobban megy.Írásban inkább komolyabban fejtegtem a dolgokat. :)

Bizalom...Őszinteség...Mindkettő igencsak felkapott,sokat vitatott téma. Egy-egy felületesebb lelkülettel rendelkező ember már-már azt is kijelentené,hogy elcsépelt,érdekeltségét vesztett témák.
De én nem így gondolom.Most érkezett el a pillanat,hogy én is kifejtsem a véleményem.
 

      Életem során fontos szerepet játszik mind a kettő.Fontosak,hiszen minden alapvető emberi kapcsolatnak az alapjai.Én ezekre építek.
Alapvetően bizalmatlan ember vagyok.Lassan,nehezen nyílok meg.De ha kinyíltak lelkem kis kapui valaki előtt,akkor abban szívből,lényem egészével megbízok.És őszinte vagyok,legalábbis igyekszem annak lenni.
Dehát ismerjük a kegyetlen emberi természetet...Hányszor,de hányszor eljátszuk egymás bizalmát...És soha,vagy csak nagyon-nagyon ritkán gondolunk vissza arra hogy mekkora károkat hagytunk magunk után.Lerombolt falakat,összetört szíveket,vérző sebeket.
Ha eljátszottáka a bizalmunkat sérült lelkünk köré automatikusan védő falat,páncélt vonunk.De ezalatt a páncél alatt a sebeink folyamatosan véreznek és nem tudnak begyógyulni.Ha mégis sikerülne valamilyen módon beheggednie a sebhely,az emléknyom ott marad.
És a páncél egyre erősebb lesz...és a lelkünk egyre jobban vérzik.Soha nem lesz újra ép,ha nem küzdünk meg érte és nem találkozunk valakivel aki begyógyítaná őket.Márpedig találhatunk ilyet.De a roncsolt bizalmunk miatt nem merünk önmagunk lenni,nem merjük elengedni magunkat.Nagyon,nagyon sokat kell dolgozni azon,hogy újra közel elengedjünk magunkhoz valakit és ez egy nagyon lassú folyamat.
De akarni kell,hogy újra megnyílhassunk,hiszen a külső segítség egyedül nem tudja lehámozni rólunk a páncélt,vagy csak lassan.Lehet,hogy későn érkezik,mi pedig teljesen elvérzünk...

De milyen csodálatos találni valakit akiben végre újra megbízhatunk,érezni a szeretetét,a támogatását!
A bizalomnak viszont idő kell.Ebben az állapotban leginkább egy törékeny kristálykehelyhez hasonlít.Csak egy rossz mozdulat,csak egy apró árulás...és bizalmunk halvány fényű kelyhe sok ezer,parányi szilánkra hullik szét.
Ennek meg van az esély,de ha megtaláljuk azt a személyt vagy személyeket akik méltőn kezelik ezt a gyenge kis kelyhet,egy idő után halvány fényű tégelyből,szikrázó fényű serleg lesz lényünk egyik mozgató eleme.

Bánjunk hát óvatosan egymás bizalmával,és ha véletelenül minket ütnének ki,igyekezzünk minél gyorsabban felkelni a porból...

Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen.
	Müller Péter

Sosem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben - de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.
	Walter Anderson

 

                                                                                                   Rain

   Eddig szinte csak magamról írtam,illetve a hozzám szervesen kapcsolódó témákról.Most szeretnék megfogalmazni egy általánosabb problémát.Illetve nem is tudom mennyire általános....Mondjuk,ha úgy vesszük,szerintem mindenki megtapasztalta már ezt.
Az érme két oldalát.Sok féle értelemben lehet ezt a szófordulatot körbejárni.Hát nézzük az én értelmezésemet.
   Az érme két oldala nálam a végleteket jelenti.Írhatnánk ezt sok féle képpen,egyszer lent egyszer fent... vagy hasonló frázisok.most átvinném történeti síkra...
Előfordul olyan, hogy valaki nagyon mellőzve érzi magát egy társaságban, úgy érzi elnyomják, nem tekintik egyenlő félnek.Pedig van olyan, hogy egyes esetekben ez nincs is így.Ez az érme egyik oldala.
Aztán hirtelen beáll egy változás az emberke életében.Mostmár nem érzi elnyomottnak magát, sőt!Olykor olykor még felsőbbrendűségi érzete is támadhat...És úgy érzi itt az ideje annak, hogy visszaadja azt, amit ő kapott (vagy nem is kapott,csak azt hiszi) az érme előző oldalán...Beletapos másokba, minden szót kiforgat,mindent szándékosan félre ért,csakhogy beleköthessen másokba.Ez az ő elégtétele.És egyben ez is az érme másik oldala.

Ha kétkedünk a Napban s Holdban El is tűnnek s hűlnek nyomban.
	William Blake

Csakhogy az nagyon ritkán jut eszébe az érmén egyensúlyozó egyénkének,hogy a másik oldalról sokkal nagyobbat lehet esni,mint az eredetiről...
Hogy ezt hogyan értem?Nos, szépen lassan megsérti,megbántja azokat az embereket,akik valójában tényleg foglalkoztak vele,a barátai voltak, de ő az elnyomóinak hitt.Ok nélkül tapos bele a lelkükbe,tép fel régi sebeket.Vajon így eléri a célját?

Nem hiszem.Ha ezt csinálja,ugyan oda kerül,ahonnan a saját szempontjából elindult.Így már senkit sem fog érdekelni....
Meg kellen találni,az érme peremét,azt a keskeny,pár miliméteres sávot.Amin nem is olyan könnyű egynesúlyozni,ezt mindenki bevallhatja,de mégis sikerül az emberek nagy százalékának...

Nem akartam senkire célozgatni,nincsennek emögött személyes érzelmek,illetve vannak mert minden gondolatomban van érzelem, hiszen minden gondolatom én magam vagyok.Legalábbis én ezt vallom.Tehát akinek nem inge ne vegye magára, bár ettől még el lehet gondolkodni rajta.

Ja igen, és az érme effektust véleményem szerint meg lehet akadályozni.Méghozzá őszinteséggel, kérdés az,hogy kihez kell őszintének lenned. A barátaidhoz?Önmagadhoz? Esetleg mindkettőhöz?

Az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent kimondunk, amit gondolunk, hanem azt, hogy meggondolunk mindent, amit kimondunk.
	Hypolite De Livry

 

Remélem sikerült gondolkodóba ejtenem egy két embert...Ha meg nem az se baj,legalább kiírtam magamból a gondolataimat. :):)::)
                                                                                      Rain

Ui.:Amúgy igazán örülnék néhány kommentnek,talán feldobná az olvasottságomat,ha kapnék pozitív vagy akár negatív kritikákat. :) köszi

   Az ember életében vannak olyan pillanatok amikor azt érzi, itt az ideje lezárni valamit, és elkezdeni egy másikat.Ennek több oka van.Lehet egy olyan sorsfordító esemény, amlyet nem tud másként feldolgozni, és lehet olyan amikor egyszerűen csak megunta az eddig életvietlét.Rájött a hibáira és azokon szeretne javítani...Sőt tulajdonképpen ezer és ezer más oka is lehet.
  Az én életemben is vannak ilyenek.jÓ persze nem ilyen hatalmas változásokra kell gondolni...
Lehet hogy már unalmas, mivel már rengetegszer leírtam, de hangulatemberként és külön értelmet adok ezeknek a változásoknak.Borzalmas mikor minden érzelem meglátszik az ember arcán...És ebből fakadóan elég nagy a sebezhetőségi faktor is...Ezt kellene kiküszöbölni.
Rá kellett jönnöm, hogy ennek az oka valószínüleg a végletes világszemléletem lehet az oka...Vagy nagyon szupernek látok mindent, vagy halálosan borzalmasnak.És sajnos az utóbbiak állnak döntő győzelemre.Dehát a saját hibáiból tanul leginkább az ember, és megtanultam, hogy mindig van egy másik út, egy B-terv,egy második esély.Sőt néhe egy harmadik, negyedik is.Optimistán kell szemlélni a dolgokat, mindig mosolyogni.És soha sem szabad kimutatni ha fáj valami.Légy egy mosolygós, energikus napocska.Ezáltal a kis sunyit,surmó,de annál inkább fájó támadások is megszünnek, hiszen ki tudna fogást találni, egy szikrázó mosolyon?Az más, hogy mi rejtőzik mögötte.Inkább tombolj magadban, mint hogy újabb lehetőséget adj...
           MIndenhez idő kell persze,nem várhatjuk senkitől hogy a búskomorságból hiretelen maga legyen a megtestesült optimizmus.És persze, lehet hogy nem megy az első próbálkozásra, dehát csak Küzdj ember és bízva bízzál.
Csak higgadtan, megfontoltan és vidáman. :):):) éN IS igyekszem ezeket betartani...Hogy sikerrel járok-e? Hamarosan kiderül...

                          Ha valami nem jön össze úgy ahogy te szeretnéd, keresd mindig a másik utat,hogy a saját javadra fordíthasd a helyzetet,és a végén happy end legyen a vége:):)                  
                                    Üdv: Rains

                 Az elmúlt két napot a barátaimmal töltöttem.Igazán ránk fért már ez a lazulás.Tegnap sem volt együtt a teljes banda,és sajnos ma sem.De attól még nagyon nagyon jól éreztük magunkat.Ilyenkor döbbenünk rá újra,meg újra, hogy mennyire fontosak a barátok.
A barátság minden ember életében fontos szerepet játszik.A barátok mindig ott vannak körülötted,mindig lehet rájuk támaszkodni.Sőt! Van olyan amikor fonotsabb helyet töltenek be mint a a bővebb család tagjai.Mert a barátait megválogathatja az ember, de a családját nem.

Nálunk kialakult egy nagyobb baráti társaság, már több mint 3 éve, kisebb nagyobb összezördülésekkel ugyan, de együtt vagyunk.Rengeteg időt töltünk együtt, hiszen egy suliba járunk.Jó így együtt, mikor az ember igazán ömaga lehet, nem kell jópofizni, udvariaskodni...Ha az esik jól akkor bármikor a másikra lehet támaszkodni,mindent meg lehet beszélni.És akkor is ott vannak melletted amikor, már nincs erőd beszélni,a könnyeid is elapadtak már,mikor azt érzed hogy vége az életednek, és nem akarsz már levegőt sem venni... akkor ők felállnak, megfogják a vállad mélyen a szemedbe néznek és azt mondják: Vegyél levegőt!Mert semmi sem olyan szörnyű hogy EGYÜTT ne tudnánk megoldani...ha pedig ez sem jön be, akkor gondolkodás nélkül gyomorszájon vágnak, merthogy a fájdalomtól muszáj levegőt venned.... :):):)
Néha kételkedsz a barátaidban.... amiről később kiderül, hogy a legnagyobb hülyeség amit tehetsz.
Légy boldog, ha megtaláltad azokat az embereket, akikkel igazán önmagad lehetsz.Tarts ki mellettük a végsőkig!
Kedves barátaim!Köszönöm,hogy vagytok nekem!

Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát.
	Donna Levine-Small

Annyi emberrel találkozunk az életben, de csupán néhány gyakorol nagy hatást szívünkre és lelkünkre. Ők azok, akik kitöltik gondolatainkat, s akik mindig fontosak maradnak számunkra: igaz barátaink.
	Susan Polis Schutz

És hát persze van nekem egy NG-m. Ő az aki tényleg réges-régen mindig,és mindenhol mellettem áll. Ő az a személy akinek a kezébe raknám az életemet is.
Amikor két ember már ennyire egy húron pednül... :D:D
Ha szomorú vagyok, megnevettet,ha arra van szükségem, de ha az kell, akkor sír együtt velem.Ha félek megnyugtat,ha elmegy az életkedvem visszahozza azt...
Ismer,mint önmagát.És ezt azt hiszem, soha,de soha nem használná fel ellenem.
Ő lesz az az ember, aki majd akkor, a Nagy Pillanatban odaáll elém, megrázza a vállam és rám kiált: Kimész oda, és azt mondod Igen, és nem fordulsz vissza, mert seggbe rúglak! :)
És igen NG szerintem is azért vagyunk barátok mert :" ugyanolyan hülyék vagyunk mindketten, és olyan jól elvagyunk együtt"
Köszi hogy vagy nekem :):):):)

A jó barátok mindig egymás mellett állnak, történjen bármi. Amikor azt mondják, "örökké", úgy is értik.
	Donna Fargo

Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.
	Müller Péter

 

                                                                                          Köszi a figyelmet: Rain

   Az elmúlt két napban nem tudtam semmit írni.Egyszerűen nem éreztem úgy, hogy izgalmas dolgok történtek velem vagy hogy lenne valami olyan gondolatom amelyet meg kellett volna osztanom a nagyvilággal.Ennek az oka talán az is lehetett, hogy az elmúlt pár hét megterhelésétől még mindig nagyon kába voltam.De mára már kipihentem magam :)
  Ma volt egy teljesen szabad délutánom és eszembe jutott az írás.Nem csak a blogolás,hanem az összes többi dolog ami az írással és velem kapcsolatos.A regény-próbálkozásaim, a kis szösszenetek, az újságcikkek.Rájöttem (ismételten) hogy mennyire fontos nekem az írás.Szeretem...nagyon...ha írok az kikapcsol,megnyugtat, ellazít,pihentet.Nem kell nekem hozzá előzetes ihlet, egyszerűen csak le kell ülnöm egy tollal és egy papírral, vagy éppen a laptopom elé és elkezdek írni.Amikor írok, minden külső tényről elfeledkezem, semmi sem zavar...szinte szárnyalok.Ha az kell, akkor le tudom vetni a hétköznapi világ terheit,szereplőket teremthetek,megoszthatom a lényemet azzal aki esetlegesen bevállalja, hogy elolvassa az irományaimat.
Talán furcsán hangzik, de ha írok,igazán, de tényleg igazán én lehetek.Nincsenek szabályok,nem számít hogy miről,azt írok le amit én szeretnék,egyedöl a fantáziám szabhat határokat,de mint tudjuk az ember fantáziája kiapadhatatlan,gyógyító-vizű kút.
Igen, gyógyító erejű.Szerintem mindenképpen az.
A fantázia által létrejött művek begyógyítják az író sebeit,és szintúgy az olvasó lelkét is gyógyítják.
Mint azt már egyszer leírtam, én igazi hangulatember vagyok.Gyors hangulatváltásaimnak köszönhetően sajnos sokszor sebezhető vagyok.És sajnos vannak olyan emberek, akik ezt ki is használják.Megsebeznek.
Ilyenkor nekem olyan az írás, a fantáziával való szárnyalás, mint lázas betegnek a homlokán pihenő,hűvös kéz.Mint sötétségben a fellobanó fény.
Talán pont ez ad ihletet, ilynekor születnek a "legjobb műveim".Ilynekor nem számít kinek mekkora affinitása van az íráshoz, csak megindul a papíron a toll,és csak szalad ide-oda,magaután hagyva az élet apró mozzanatait.Nem csak a sérelmeket, az örömöket is le lehet írni,sőt,tulajdonképpen bármit.Csak szívből kell írni,nem kényszerből, hanem puszta élvezetből és az ihlet is megjön majd magától.
Nekem sem volt ihletem az elején...aztán nézzétek csak meg.Ez igazán szívből jött... :)

Töltsd ki a papírod a szíved légzéseivel!
	William Wordsworth

 Köszönöm a figyelmet :)
                                                                   Üdv: Rain

  A mai napomon teljesen eluralkodott a káosz. Hajnalban keltem, mivel ma szóbeliztem magyarból a suli belsővizsgáinak keretében, és persze volt egy rakat tétel amiben még nem egészen voltam profi.
Bemásztam a suliba, egy órával hamarabb mint ahogy a tételt kellett húznom.Ott ültünk sorban a folyosón az osztálytársaimmal,és vártuk, hogy mikor szólítanak be minket.Nagyon érdekesek az emberek...Mikor rájöttem, hogy az utolsó pillanatban teljesen felesleges tanulni, a többiek arcát figyeltem...
  Rettegő tekintet, erőltetett,megjátszott nyugalom, remegő szájszél, falfehér bőr...Hihetetlen, hogy mennyire átváltoztatják az ember arcát a gondolatok.Mindenkinek átvillantak az agyán a bukás gondolatai, aztán egy hirtelen reménysugár és a remegő szájszélek egy kissé felfelé íveltek...Aztán egy idő után mindenki föladta, csak ültünk ott és üres tekintettel meredtünk magunk elé és miden ajtócsapódásra összerázkódtunk..KOmolyan mintha nem is egy szóbeli vizsgán vennénk részt, hanem a halálos ítéletünket mondanák ki...Aztán bementünk AZON az ajtón, és rájöttünk hogy nem is olyan kemény ez. :)

Túl vagyunk rajta!Végre!
 

Aztán eljött az ebédidő.Van egy jól összeszokott baráti társaságunk.Tényleg nagyon szeretjük egymást,mi 8an a kemény mag, és kis csapatunk folyamatosan bővül.Túl voltunk a nap nehezén, illetve azt hittük.Legalábbis én azt hittem aztán számomra kiderült, hogy mégsem...
Van egy srác...Három éve húzzuk egymás agyát...Hol együtt vagyunk,hol nem...Ez nem túl jó, legalábbis az én lelkemet nagyon haza tudja vágni.
Utolsó "szakításunk" óta eltelt bő fél éve..Aztán egy pár hete felmelegedett a kapcsolat...A hétvégén találkoztunk, és hát mit ne mondjak, elég jól éreztem magam...Aztán ma a suliban mintha meg sem ismerne, mintha nem nekem írosgatna édes smseket..Tulajdon képpen nem is szeret engem...olyan gonosz tud lenni velem néha...teljesen összezavarodtam miatta..Pedig azt hiszem szeretem...
De tudom hogy ez így nem mehet tovább..mégis, olyan nehéz tőle elszakadni...Viszont ha szeretne, nem csinálna ilyeneket...
Ma az asztalnál is..van egy két emberke aki tud rólunk,ők is csak néztek hogy mi van...
Na ekkor borultam ki teljesen...Gondolom ebben közre játszott a vizsgák miatt felgyülemlett feszültség is, ez a csalódás...Teljes Káosz keletkezett bennem...
Egyfolytában azon jár az eszem, hogy most mit csináljak vele...szeretem, jó ha velem van, de közben  úgy viselkedik velem mint ma is...nem vállal fel...azt hiszem ezt hívják keserű méznek...
MIT CSINÁLJAK????

tudom... felmelegítve csak a töltöttkáposzta jó... de mégis...
 

Elvégre is hányféleképpen lehet összetörni egy szívet, miközben még mindig elvárják tőle, hogy dobogjon? /Stephenie Meyer/

Kösz, hogy végigolvastátok a kesergésem...
                                                                                     Üdv: Rainy

Nos,helló mindenkinek itt a Blogomban! :)

   Nem vagyok profi blogger,nem számítok öreg rókának ezen a téren,de írni imádok, gondolataim is vannak.Mint azt már leírtam a rövid leírásomban is,mindenkinek vannak érzelmei, gondolatai.Vannak akik mernek ezeknek hangot adni, és vannak akik csendesen magukban filozofálnak.Azt hiszem mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy véleménye szerint melyik típus a jobb.Én azt hiszem, az előzőbe tartozom.
 Ahhoz, hogy érthetőek legyenek az írások amik a közeljövőben ide fognak kerülni, talán az a legjobb, ha egy kicsit írok magamról, a személyiségemről.
Erről sokat elárul a nevem is.Rains.Jelentése esős időszak.Az eső szeszélyes természeti jelenség.Néha hatalmas vihar dúl, máskor épp csak szemerkél az eső.Néha teljesen elrontja az ember kedvét, máskor egy nyári zápor a legkellemesebb élmény.Néha mikor esik sötét felhő borítja az eget,máskor szivárvány ível át rajta, és kedvesen csillognak az esőcseppek ahogy táncolnak a levegőben.Néha hosszú órákon, akár napokon át esik, lomha,lassú tempóban, máskor dinamikusan frissíti fel a természetet.
Talán már rájöttetek ebből a kis eszmefuttatásból, hogy igazi hangulatember vagyok.Néha túlcsordulnak az érzelmeim máskor meg üres tekintettel bámulok magam elé.Tudom, nehéz természet.De igyekszem kontrollálni magam, kisebb nagyobb sikerekkel :):):)

Hát ez lennék én.A továbbiakban életem történéseit kisérhetitek figyelemmel....Hááát... jó szórakozást! :)

                                                                                              Üdv: Rainy